Ismerjük meg egymást


Ha eddig még nem mondtam volna, én alapvetően egy nagyon kíváncsi ember vagyok!
Amikor még Pesten laktam, kimondottan szerettem tömegközlekedni és közben bele-bele hallgatni mások beszélgetésébe. Meghallgatni mások  gondolatmenetét, véleményét, elképzelését.
Szeretek benézni ablakokon, kertekbe azért, hogy  még ha csak egy pillanatra is, de részese lehessek mások életének.
Már-már "betegesen" szeretek beszélgetést kezdeményezni másokkal. Ezért arra gondoltam, hogy a blogomba is csinálok egy olyan oldalt, ahol megismerkedhetnénk egymással. Összeírtam néhány érdekes kérdést (legalábbis szerintem érdekes), ami ha elnyeri a tetszésedet és úgy döntesz, hogy válaszolsz, akkor én szívesen felteszem, természetesen a bologod vagy honlapod címével együtt. Az email címem amire a válaszokat küldheted: h.judit@rca.hu

1. Ha most kezdődne életed utolsó 24 órája, akkor miket tennél meg ebben a 24 órában.

2. Biztosan láttad sok-sok évvel ezelőtt az ET-t (kis földönkívüli lény), szóval ha eljönne hozzánk és azt kérné, hogy tanítsuk meg őt egy olyan dologra amit elvihetne az övéihez és megtaníthatná nekik. Te mire tanítanád?

3. Ha visszamehetnél az időben bármeddig, hová mennél és miért?

4. Ha bárkivel vacsorázhatnál a történelemből, kivel tennéd meg, és miről beszélgetnél vele?

5. Ha most kellene eldöntened, hogy a következő életedben férfiként vagy nőként gyere újra, mit választanál és miért?

6. Mi az a dolog, tevékenység, gondolat ami számodra a legnehezebb a mindennapokban és miért?

7. Ha kérhetnél hármat, mi lenne az?

8. Ha egy varázsütésre megszüntethetnél bármit a világon, mi lenne az?

9. Mire vagy a legbüszkébb?

10. Mi lenne a "Bakancslistádon" (ez egy film két férfiról, akik a haláluk előtt írnak egy listát, hogy mik azok a dolgok, amiket még minden képen szeretnének megcsinálni mielőtt meghalnak) az első dolog, amit mindenképpen megszeretnél csinálni még ebben az életedben?

Az első válaszadóm Andi. Ő az egyik leglelkesebb olvasóm, és kedvesen mindig kommentálja is a bejegyzéseimet. Ezúton is szeretném neki megköszönni!!
1. Ha most kezdődne életed utolsó 24 órája, akkor miket tennél meg ebben a 24 órában.
  Minden szerettemet "összegyűjteném" egy helyre és emlékeznénk,  beszélgetnénk.
 2. Biztosan láttad sok-sok évvel ezelőtt az ET-t (kis földönkívüli lény), szóval ha eljönne hozzánk és azt kérné, hogy tanítsuk meg őt egy olyan dologra amit elvihetne az övéihez és megtaníthatná nekik. Te mire tanítanád? 
 Az ET . című filmet láttam, de nem emlékszem,hogy milyen világból jött. Más ilyen tipusú filmekből azt látom, hogy mindig sivárnak, túl mesterségesnek mutatják a földön kívüli világot.Telepátiával beszélnek.Na,hát én megmutatnám,hogy milyen jó beszélgetni,hogy milyen szép egy virág,hogy milyen jó gondoskodni a szeretteinkről,hogy milyen jó, hogy párunk van.
3. Ha visszamehetnél az időben bármeddig, hová mennél és miért? 
Mindösszesen a múlt század 60-as 70-es éveibe mennék vissza. Ekkor töltöttem nagyon boldog gyerekkoromat, jártam gimibe,érettségiztem, a 70-es évek végén férjhez mente. Életem legboldogabb 20 évét töltöttem ebben az időszakban. De ha olyan kort kell nézni amiben nem éltem akkor egyikbe sem mennék vissza. Tökéletessen jól érzem magam ebben a világban. Szerintem nem igaz, hogy ez a kor szörnyű. Ha valaki megnézi az elmúlt korokat az ősidőktől kezdve, hát sokkal szörnyűbb idők voltak.Csak most ha Amerikában történik valami,azt fél óra múlva megtudjuk,régen meg leélte valaki az életét egy faluban és nem tudta, hogy mi történik egy faluval arrébb.
4. Ha bárkivel vacsorázhatnál a történelemből, kivel tennéd meg, és miről beszélgetnél vele? 
 Ha csak történelmi személyről van szó, akkor senkivel.Ha bárki számításba jöhet, akkor Kaffka Margittal. Azt kérdezném tőle,hogy mi az oka annak,hogy a regényeitől kezdve a novelláin át olyan szomorú véget ér minden párkapcsolat. Szinte már úgy tűnik hogy férfigyűlölő.

5. Ha most kellene eldöntened, hogy a következő életedben férfiként vagy nőként gyere újra, mit választanál és miért?
Nő!!!Imádok nő lenni. Áldott állapotban lenni, gyerekeket szülni. A csecsemős kor számomra a föld feletti lebegés volt. Imádom a háztartást, szeretek feleség lenni.
 6. Mi az a dolog, tevékenység, gondolat ami számodra a legnehezebb a mindennapokban és miért?
 Dolog, tevékenység nincs.Viszont mióta gyerekeim vannak a gondolataimba befészkelte magát a féltés és az aggódás.
 7. Ha kérhetnél hármat, mi lenne az?
 Persze, hogy egészség, szeretet ,béke. De ezeket ha nem számoljuk, akkor én egy faházat szeretnék valahol Finnország északi részén. Benne egy kandalló sok-sok könyv.
8. Ha egy varázsütésre megszüntethetnél bármit a világon, mi lenne az?
Az erőszak
9. Mire vagy a legbüszkébb?
A három gyerekemre.
 10. Mi lenne a "Bakancslistádon" (ez egy film két férfiról, akik a haláluk előtt írnak egy listát, hogy mik azok a dolgok, amiket még minden képen szeretnének megcsinálni mielőtt meghalnak) az első dolog, amit mindenképpen megszeretnél csinálni még ebben az életedben? 
Tulajdonképpen úgy éltem eddig ahogy szerettem volna. Ha egyet mégis mondani kell, akkor-tudom viccesen hangzik-de én a jéghegyeket szeretném megnézni.

Körtvélyessy Andi válaszait olvashattátok.
Köszönöm Andi!!!



A mai válaszadóm Fejes Emőke.
Szeretettel köszöntöm és köszönöm Neki a válaszokat!

1. Ha most kezdődne életed utolsó 24 órája, akkor miket tennél meg ebben a 24 órában.
 Fognám a Lélektársam a kezét, és elmerülnék a tekintetében.
2. Biztosan láttad sok-sok évvel ezelőtt az ET-t (kis földönkívüli lény), szóval ha eljönne hozzánk és azt kérné, hogy tanítsuk meg őt egy olyan dologra amit elvihetne az övéihez és megtaníthatná nekik. Te mire tanítanád?
 Arra tanítanám, mennyire nagyszerű dolog adni, aztán abból az örömből és boldogságból táplálkozni, amit ezáltal kapunk (ezt meg kellene tanítani az embereknek is).
3. Ha visszamehetnél az időben bármeddig, hová mennél és miért? 
Sehova. Inkább maradok a jelenben, és az itteni dolgokra koncentrálok. Hiszem, hogy a múltban minden okkal történt, semmin nem akarok változtatni. Minden úgy jó, ahogyan van - a rossz dolgokat is beleértve.
4. Ha bárkivel vacsorázhatnál a történelemből, kivel tennéd meg, és miről beszélgetnél vele?
 Leonardo da Vinci-vel, egyszerű kíváncsiságból, mert ő egy az akkori korban élő zseniális elme volt, s magasan meghaladta korának tudását. Érdekelnek a rejtélyek, s szeretnék bepillantást nyerni a nagy Titkok mögé.
5. Ha most kellene eldöntened, hogy a következő életedben férfiként vagy nőként gyere újra, mit választanál és miért?
 Nőként, mert egy nőnek sokkal nehezebb dolga van, mint egy férfinak, szeretem a kihívásokat, és a kihívások és harcok árán többet lehet tanulni.
6. Mi az a dolog, tevékenység, gondolat ami számodra a legnehezebb a mindennapokban és miért? 
Érvényesülni, mert ebben a világban még mindig azok kapják a lehetőségeket, akik közel ülnek a "húsos fazékhoz".
7. Ha kérhetnél hármat, mi lenne az?
Boldogság, béke, biztonság - ez soha ne változzon!
8. Ha egy varázsütésre megszüntethetnél bármit a világon, mi lenne az?
  A szeretetlenséget. Ez a forrása minden rossznak
9. Mire vagy a legbüszkébb?
 Mások sikereire.
10. Mi lenne a "Bakancslistádon" (ez egy film két férfiról, akik a haláluk előtt írnak egy listát, hogy mik azok a dolgok, amiket még minden képen szeretnének megcsinálni mielőtt meghalnak) az első dolog, amit mindenképpen megszeretnél csinálni még ebben az életedben?
Örömet okozni annyi embernek, amennyinek erőmből telik.

Köszönöm még egyszer Eminek!

Emi blogja: http://fejesemoke.blogspot.com/  Nagyon ajánlom mindenkinek, olvasmányos, szórakoztató, egy forró tea, vagy kakaó mellé kiváló.

Várom a további válaszokat mindenkitől, akinek van kedve megismertetni magát velünk!
Előre is köszönöm!
Ma Szilárddal ismerkedünk meg. 
Köszöntöm Őt is sok-sok szeretettel!
Már váltottunk néhány levelet, és nekem az a benyomásom alakult ki róla, hogy egy nagyon mélyen érző emberke, aki hihetetlen szeretettel veszi körbe az Ő Kedvesét.

Ismerjétek meg ŐT!
  
1. Ha most kezdődne életed utolsó 24 órája, akkor miket tennél meg ebben a 24 órában.
 Ülnék a tengerparton Egyetlenemmel, s együtt néznénk a Nap felkeltét és lenyugvását
2. Biztosan láttad sok-sok évvel ezelőtt az ET-t (kis földönkívüli lény), szóval ha eljönne hozzánk és azt kérné, hogy tanítsuk meg őt egy olyan dologra amit elvihetne az övéihez és megtaníthatná nekik. Te mire tanítanád? 
Az egyetlen, amit taníthatnék Neki, hogy legyen Boldog, ugyanis csak így van értelme az életnek.
3. Ha visszamehetnél az időben bármeddig, hová mennél és miért?
Nem mennék vissza. Szerintem a múltbéli hibákat a tanulásunk érdekében követtük el, felesleges változtatni rajtuk.
4. Ha bárkivel vacsorázhatnál a történelemből, kivel tennéd meg, és miről beszélgetnél vele?

Jézussal, és tanulni szeretnék tőle. Érdekel, hogyan nyitotta meg úgy a szívét, hogy az egész világot befogadta annak súlyával együtt. Szerintem ez csodálatos dolog!
 5. Ha most kellene eldöntened, hogy a következő életedben férfiként vagy nőként gyere újra, mit választanál és miért?

Férfiként. Úgy érzem, csak a férfi szerepben lennék elég erős ahhoz, hogy segíthessem és óvhassam a Páromat.
 6. Mi az a dolog, tevékenység, gondolat ami számodra a legnehezebb a mindennapokban és miért?
 Elfogadni önmagamat. Jobb akarok lenni, többet szeretnék adni azoknak, akiket szeretek.
7. Ha kérhetnél hármat, mi lenne az?
Az első kívánságot meghagynám Istennek, a másodikat a Páromnak. Az én kívánságom csak a Párom Boldogsága.
8. Ha egy varázsütésre megszüntethetnél bármit a világon, mi lenne az?
Az igazságtalanságot. Csak az őszinte szívben nyilvánul meg teljes fényében a Szeretet.
9. Mire vagy a legbüszkébb?
 Mindenkire, aki kreativitásával jobbá teszi ezt a világot.
10. Mi lenne a "Bakancslistádon" (ez egy film két férfiról, akik a haláluk előtt írnak egy listát, hogy mik azok a dolgok, amiket még minden képen szeretnének megcsinálni mielőtt meghalnak) az első dolog, amit mindenképpen megszeretnél csinálni még ebben az életedben?
Végigsétálni egy hosszú útszakaszon, és minden szembejövőre rámosolyogni.

Köszönöm a válaszaidat Szilárd!
Szilárd blogja: http://villamlas.blogspot.com/



Ma Anikó válaszait olvashatjátok az általam feltett kérdésekre.
Akkor ismerkedjünk meg Anikóval.
Róla annyit tudok, hogy rátalált a facebookon az Aranykor csoportra, ahol meglátta az én kérdéseimet, megtetszettek Neki és válaszolt.
Ezúton is szeretném kifejezni hálámat.


1. Ha most kezdődne életed utolsó 24 órája, akkor miket tennél meg ebben a 24 órában.

A szeretteimmel lennék és elhitetném velük hogy az élet nem a halállal ér véget...

2. Biztosan láttad sok-sok évvel ezelőtt az ET-t (kis földönkívüli lény), szóval ha eljönne hozzánk és azt kérné, hogy tanítsuk meg őt egy olyan dologra amit elvihetne az övéihez és megtaníthatná nekik. Te mire tanítanád?

Az ölelésre tanítanám,hogy érezhesse milyen amikor a szívek egyszerre dobbannak.

3. Ha visszamehetnél az időben bármeddig, hová mennél és miért?

Atlantiszba mennék vissza és feltétlenül tennék arról hogy létezésének nyomát az utókor kétségek nélkül elfogadja és megismerje.

4. Ha bárkivel vacsorázhatnál a történelemből, kivel tennéd meg, és miről beszélgetnél vele?

A fiatal Wass Alberttel szeretnék egy, - a Komárnyikra vezető erdei út szélén, a fűben ülve,napsütésben, madárfüttyben falatozni és hallgatni Őt.

5. Ha most kellene eldöntened, hogy a következő életedben férfiként vagy nőként gyere újra, mit választanál és miért?

Nő szeretnék újra lenni, és végre átélni a csodát.

6. Mi az a dolog, tevékenység, gondolat ami számodra a legnehezebb a mindennapokban és miért?

Nehezen viselem a szenvtelenséget, a beletörődést,a megalkuvást.

7. Ha kérhetnél hármat, mi lenne az?

Egy kívánságom lenne: nyíljon meg minden ember szíve a szeretetre.

8. Ha egy varázsütésre megszüntethetnél bármit a világon, mi lenne az?

Véglegesen kitörölném a PÉNZT az emberiség tudatából.

9. Mire vagy a legbüszkébb?
A legbüszkébb arra vagyok, hogy magyarnak születhettem
10. Mi lenne a "Bakancslistádon" (ez egy film két férfiról, akik a haláluk előtt írnak egy listát, hogy mik azok a dolgok, amiket még minden képen szeretnének megcsinálni mielőtt meghalnak) az első dolog, amit mindenképpen megszeretnél csinálni még ebben az életedben?

Szeretnék egy teljes nyarat Erdélyben tölteni kirándulással, tanulással,leginkább a hegyek társaságában.

Anikó, az én szívemhez is nagyon közel áll Erdély, 5 nyáron két-két hetet töltöttünk ott, sőt egy télen is elmentünk, hogy azt a gyönyörűséges tájat hóval fedve is lássuk. 
Köszönöm a válaszaidat, várlak vissza a blogomra.



1. Ha most kezdődne életed utolsó 24 órája, akkor miket tennél meg ebben a 24 órában.
Elmennék a Börzsönybe a Családommal, hogy Velük és az erdő Angyalaival tölthessem az utolsó óráimat.
2. Biztosan láttad sok-sok évvel ezelőtt az ET-t (kis földönkívüli lény), szóval ha eljönne hozzánk és azt kérné, hogy tanítsuk meg őt egy olyan dologra amit elvihetne az övéihez és megtaníthatná nekik. Te mire tanítanád? 
Megtanítanám Neki az SZERETETNYELV 5 FORMÁJÁT (http://egeszsegradtalalt.blogspot.com/2012/02/valentin-nap-nalam-is-de-hogyan.html,      erről szólt ez a bejegyzésem), mert megvagyok győződve róla, hogy nagy részben ennek köszönhetem hogy rendbe jött a házasságom, hogy a párom is rátalált erre.
3. Ha visszamehetnél az időben bármeddig, hová mennél és miért?
Szívesen bepillantanék egy-egy korba néhány percre, hogy ott miként, kiként, hogyan éltem.
4. Ha bárkivel vacsorázhatnál a történelemből, kivel tennéd meg, és miről beszélgetnél vele?
Én rendkívül kíváncsi lennék Hitlerre, hogy milyen ember volt, hogy mi vezette arra, hogy azt tegye amit tett. Beszélgetnék vele a gyermekkoráról, a meggyőződéseiről, a félelmeiről, a felelősségről, életről-halálról.
5. Ha most kellene eldöntened, hogy a következő életedben férfiként vagy nőként gyere újra, mit választanál és miért?
Én szeretek NŐ lenni, de ugyanakkor kíváncsi vagyok arra is, hogy a férfiak miként gondolkodnak dolgokról úgy ahogy, mi a magyarázat arra, hogy ami nekünk nőknek logikus, az nekik teljesen illogikus, és fordítva. Szóval szívesen kipróbálnám magam férfiként is.
6. Mi az a dolog, tevékenység, gondolat ami számodra a legnehezebb a mindennapokban és miért?
Jelenleg az a legnehezebb, hogy a pici fiamat lassan közösségbe kellene adnom, és nagyon nehezemre esik őt "elengedni", pedig szükséges tudom.
7. Ha kérhetnél hármat, mi lenne az?
Hogy legyenek az emberek a döntéseikben sokkal felelősségteljesebbek, szeretet legyen a szívükbe, legyen idejük egészségesen élni.
8. Ha egy varázsütésre megszüntethetnél bármit a világon, mi lenne az?
Materialista gondolkodást.
9. Mire vagy a legbüszkébb?
Arra, hogy képes voltam, vagyok nap mint nap leküzdeni az önértékelési problémáimat.
10. Mi lenne a "Bakancslistádon" (ez egy film két férfiról, akik a haláluk előtt írnak egy listát, hogy mik azok a dolgok, amiket még minden képen szeretnének megcsinálni mielőtt meghalnak) az első dolog, amit mindenképpen megszeretnél csinálni még ebben az életedben?
Végigmenni a Camino De Santiago Zarándokúton. 

Ma Kölkedi Péterrel ismerkedünk meg. Az Ő válaszait olvashatjátok,  általam feltett kérdésekre.

1. Ha most kezdődne életed utolsó 24 órája, akkor miket tennél meg ebben a 24 órában.
  Az utolsó 24 órában végiggondolnám mit tettem és mulasztottam el az életben,biztatnám a hátramaradottakat,hogy ők ne szalasszák el a lehetőségeiket és ne szomorkodjanak mert az élet tele van szép dolgokkal.
2. Biztosan láttad sok-sok évvel ezelőtt az ET-t (kis földönkívüli lény), szóval ha eljönne hozzánk és azt kérné, hogy tanítsuk meg őt egy olyan dologra amit elvihetne az övéihez és megtaníthatná nekik. Te mire tanítanád?
ET. megtanítanám,hogy ne bántson másokat és vigyázzon a természetre.
3. Ha visszamehetnél az időben bármeddig, hová mennél és miért?
Öt éves koromig mennék vissza és nem veszekednék a 12 évvel idősebb nővéremmel.
4. Ha bárkivel vacsorázhatnál a történelemből, kivel tennéd meg, és miről beszélgetnél vele?
Talán Széchenyivel vacsoráznék.
5. Ha most kellene eldöntened, hogy a következő életedben férfiként vagy nőként gyere újra, mit választanál és miért?
Következő életemben inkább nő lennék
6. Mi az a dolog, tevékenység, gondolat ami számodra a legnehezebb a mindennapokban és miért?
A legnehezebb talán vigyázni a természetre a vizekre a levegőre miközben rengeteg jármű és gyár szennyezi.
7. Ha kérhetnél hármat, mi lenne az?
Egészségesek maradjunk a szeretteimmel, "földanya" továbbra is gondoskodjon rólunk,sokáig élni.
8. Ha egy varázsütésre megszüntethetnél bármit a világon, mi lenne az?
Az erőszakot a kegyetlenséget és a környezetszennyezést szeretném megszüntetni.
9. Mire vagy a legbüszkébb?
A lányomra aki 5 éves.
10. Mi lenne a "Bakancslistádon" (ez egy film két férfiról, akik a haláluk előtt írnak egy listát, hogy mik azok a dolgok, amiket még minden képen szeretnének megcsinálni mielőtt meghalnak) az első dolog, amit mindenképpen megszeretnél csinálni még ebben az életedben?
Minden rokont figyelmeztetni,hogy szeressék egymást amíg nem késő.   

Nagyon szépen köszönöm  Péternek, hogy szakított időt a kérdéseim megválaszolására.
Szép napot kívánok Neked és minden olvasómnak!



 Biztosan veletek is előfordult már, hogy megláttatok valakit az utcán, a facebookon, egy újságban, és azt éreztétek, de jó lenne tudni, kicsoda is Ő? Én is így voltam Judittal, amikor megláttam a fotóját. "Szerencsére" úgy alakult, hogy feliratkozott a blogomra mint rendszeres olvasó, így megtudtam kérni, hogy válaszoljon a kérdéseimre, hogy megismerhessük. Már tudom, hogy miért éreztem úgy, hogy ahogy. Árad belőle a nyugalom, a béke, a harmónia. Ismerjétek meg Kálmán Juditot.
 
1. Ha most kezdődne életed utolsó 24 órája, akkor miket tennél meg ebben a 24 órában.
Végeznék egy maratoni ászana-meditációt. Azután felhívnám a legkedvesebb embertársaimat, hogy ne érje őket meglepetés. Innék egy jó kávét (már úgyis mindegy, hm?), és lezuhanyoznék finom meleg vízben. És csak várnék.
2. Biztosan láttad sok-sok évvel ezelőtt az ET-t (kis földönkívüli lény), szóval ha eljönne hozzánk és azt kérné, hogy tanítsuk meg őt egy olyan dologra amit elvihetne az övéihez és megtaníthatná nekik. Te mire tanítanád?
Csendben ülni, miközben kiárad a tudatosság, megnyílik a szív, és beköszönt az egység.
3. Ha visszamehetnél az időben bármeddig, hová mennél és miért?
Azt hiszem, egy olyan civilizációba, aminek nyomait ma már nem lelik a régészek...
4. Ha bárkivel vacsorázhatnál a történelemből, kivel tennéd meg, és miről beszélgetnél vele?
Szepes Mária nénivel sokat sokat - a létezésről, csodáról, rólunk, emberekről. Készítenék neki valami finom nyers ételt.
5. Ha most kellene eldöntened, hogy a következő életedben férfiként vagy nőként gyere újra, mit választanál és miért?
A következő élet fogalma számomra nem evidencia, a megszokott értelmezésben. Az életen belüli újjászületés létezik, a többi szerintem a tudat játéka. Most nő vagyok és elégedett ezzel nagyon!
6. Mi az a dolog, tevékenység, gondolat ami számodra a legnehezebb a mindennapokban és miért?
Túl sok időt töltök utazással.
7. Ha kérhetnél hármat, mi lenne az?
Felébredés, és ha ezek után még aktuális lesz, akkor:
Egy új masszázságy, thai matrac, a hozzá tartozó terápiás lakás-kezelővel
8. Ha egy varázsütésre megszüntethetnél bármit a világon, mi lenne az?
Tudatlanság
9. Mire vagy a legbüszkébb?
Arra, hogy végre rájöttem, nem lehetek büszke semmire, mert semmi nem az enyém, vagy az én teremtményem. Csak csatornája vagyok magasabb intelligenciák mozgásának.
10. Mi lenne a "Bakancslistádon" (ez egy film két férfiról, akik a haláluk előtt írnak egy listát, hogy mik azok a dolgok, amiket még minden képen szeretnének megcsinálni mielőtt meghalnak) az első dolog, amit mindenképpen megszeretnél csinálni még ebben az életedben?
Elérni a boldogság, illetve az elfogadás és elengedettség egy olyan fokát, ami gyógyít.

Köszönöm Judit, hogy megosztottad velünk a gondolataidat
Ez Judit honlapja: http://erintesem.hu/



Ma egy fantasztikus hölggyel szeretnélek benneteket megismertetni. Személyesen sajnos még nem ismerjük egymást, de annyit már tudok Róla, hogy fantasztikus nyers étel receptjei vannak, csodás szappanokat készít, és elkészült a könyve is méregtelenítésről.
Ismerjétek meg Ti is: Kállay Ildikót.
 
1. Ha most kezdődne életed utolsó 24 órája, akkor miket tennél meg ebben a 24 órában.
A kutyáimmal felmennék a hegyre, és egész nap az erdőben kóborolnánk Természetesen a fiammal is beszélnék mielőtt hazasétálok, mert ő Angliában él

2. Biztosan láttad sok-sok évvel ezelőtt az ET-t (kis földönkívüli lény), szóval ha eljönne hozzánk és azt kérné, hogy tanítsuk meg őt egy olyan dologra amit elvihetne az övéihez és megtaníthatná nekik. Te mire tanítanád?
Megtanítanám a pillanatban élni, és megmutatnám neki milyen csodálatos a természet; a föld illata, a növények, az állatok….

3. Ha visszamehetnél az időben bármeddig, hová mennél és miért?
2011. 04. 16-ig mennék vissza  Itt egy fátyol borult rám, és nem eszméltem, egészen szeptemberig. Persze oka volt, de ha tudnám felébreszteném magam

4. Ha bárkivel vacsorázhatnál a történelemből, kivel tennéd meg, és miről beszélgetnél vele?
Paracelsussal vacsoráznék. Annyira közelinek éreztem magamhoz, mikor olvastam az életrajzát. A gyógynövényekről, gyógyításról és az asztronómiáról beszélgetnék vele, illetve innám a szavait 

5. Ha most kellene eldöntened, hogy a következő életedben férfiként vagy nőként gyere újra, mit választanál és miért?
Érdekes kérdés. Szeretek nő lenni, maradhat.  Imádom az erős intuícióm miatt, az anyai érzés miatt, és mert nőnek lenni szuper.

6. Mi az a dolog, tevékenység, gondolat ami számodra a legnehezebb a mindennapokban és miért?
Nagyon felgyorsult az idő, amit gondolom, ti is észrevettetek. Úgy érzem, kevés ez a 16 óra, amit ébren töltök. Valahogy megnyújtanám az időt. 

7. Ha kérhetnél hármat, mi lenne az?
Az első, a társam. Most már tényleg ideje, hogy egymásra találjunk. Ezt a sok csodás dolgot már nem egyedül kéne csinálnom.
A második, hogy legyen kész az Életkert étterme, és legyen egy épület ahol vendégeket is tudok fogadni akár nyaralásra is.
Sikerüljön az idővonalugrásom a feltétlen szeretet dimenziójába.

8. Ha egy varázsütésre megszüntethetnél bármit a világon, mi lenne az?
A mostani rendszer 

9. Mire vagy a legbüszkébb?
Arra, hogy merem az álmomat élni! Vagyok, aki vagyok

10. Mi lenne a "Bakancslistádon" (ez egy film két férfiról, akik a haláluk előtt írnak egy listát, hogy mik azok a dolgok, amiket még minden képen szeretnének megcsinálni mielőtt meghalnak) az első dolog, amit mindenképpen megszeretnél csinálni még ebben az életedben?
Nem szeretném addig itt hagyni ezt a csodás földi játszóteret addig, amíg meg nem tapasztalom a társammal a feltétel nélküli szeretet és elfogadás élményét ♥

Nagyon szépen köszönöm a válaszaidat Ildikó és KÍVÁNOM, HOGY VÁLJANAK VALÓRA AZ ÁLMAID!!!!!!!

Ildikót megtalálhatjátok itt: http://eletkert.wordpress.com

További szép napot MINDENKINEK!!!!!

Megjegyzések

  1. Te is fogsz válaszolni a kérdésekre?Mi is szívesen megismernénk a többi arcodat is.Andi

    VálaszTörlés
  2. Látom Emőke sem menne vissza az időben és ő is maradna nő.Igaza van,nemhiába születtünk nőnek és nem hiába ebbe a korba.Itt és női mivoltunkban van dolgunk.
    Egy mélyen érző embert ismertem meg Emőkében itt és a blogja alapján. Andi

    VálaszTörlés
  3. Jaj, köszönöm szépen nektek! :)Judit kíváncsian várjuk a válaszaidat!

    VálaszTörlés
  4. Anikó 3-dik válasza, azért érdekes, mert én is ezen gondolkodtam, hogy ezt írom. De ezek szerint meghagytam neki! :)) Egyébként adott olyan válaszokat, amik mintha csak az én szívemből is szóltak volna!!!

    VálaszTörlés
  5. Először én is Hitlert akartam írni,aztán úgy gondoltam,hogy azt az egy vacsora alkalmat inkább mégsem vele költeném el.Andi
    Na,visszajött a Nagyi színsen.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szerintem a ez nagyon kedves, mármint a nagyi színesen. Eltudnék képzelni egy ilyen boltot. Amiben nagyi által készített mindenféle színes kis apróságok lennének. Kötött, horgolt, hímzett, stb.

      Törlés
  6. Szia Judit! Rákerestem a Szeretetnyelv 5 formájáról írt cikkedre! Nagyon tetszik, valóban sokaknak meg kellene tanulnia az ilyesfajta gondolkodásmódot! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ebben egyet értünk, kevesebb lenne a válás, és a veszekedés.

      Törlés
  7. Na! Szilárd is felhozta Hitlert, mikor beszélgettünk a kérdésekről! Egyébként, úgy egy hónapja, a Zarándokút bennem is felötlött. Egyszer, ha úgy hozza a helyzetünk szeretnék végig menni rajta Szilárddal. Olvastam, hogy mindig történik valami csoda az út során. Kíváncsi lennék az én csodámra.

    VálaszTörlés
  8. Milyen érdekes ez a Hitler dolog, én azt hittem felháborodást fog kelteni, hogy pont vele találkoznék, nem egy közkedvelt ember.
    A barátnőm már végzett számításokat, kb. 4-500 ezer forint, na meg persze a spanyol tudás. Kezdjük a nyelvvel. A többi meg majd jön, ha akarjuk, úgy igazán.

    VálaszTörlés

Megjegyzés küldése

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Lélek .......Láb.....Gyökércsakra

Ételeink pH-értéke

Lélek.....Szem......Homlokcsakra